- Diana... Lehet be vagyok szívva, de azt még most is meg tudom állapítani... Hogy Chris valamiféle kápszert adott Daisynek, amit használni is fognak... Igyekezz, keresd meg. Ő ne menjen ebbe bele!
Belegondoltatok, milyen érzést ezt hallani? A legjobb barátnőd egy hatalmas őrültségbe akar belemenni, te pedig hirtelen lesokkolódsz, és nem tudod mit kellene tenned. Megijedtem, nagyon megijedtem.
- Logan, maradj itt. Visszajövök, ígérem, oké? - álltam fel mellé, ő pedig egyre kábultabban bólogatott.
Az ajtó felé futottam, de hirtelen megszólított, így megálltam, és hátra néztem.
- Diana... Mivel holnap erre már nem emlékszem majd... Szeretlek. - mosolyodott el.
- Én is szeretlek Logan. - válaszoltam komolyan, mire mélyen szemeimbe nézett, én pedig elfutottam..
Végigfutottam a sötét folyosón, egészen a férfi öltözőig. Megálltam előtte, de sem Daisy, sem Chris nem volt ott. Lassan besétáltam a zuhanyzókhoz, ahol szintén senki nem volt. Éppen kifele akartam indulni, mikor a kosárcsapat edzője, Josh Buster megállított.
- Miss Tailor? - érdeklődve szólított meg.
- Mr Buster... - hökkentem meg egy pillanatra.
- Kit keres itt? - rázta meg a fejét meglepetten.
- Nem látta esetleg Daisy Brownt, vagy Christian McCartyt?
- De, de láttam, úgy öt perce. Itt csókolózgattak a padon. - mutatott a pad felé, majd az ajtóra. - Aztán azt mondtam, folytassák az enyelgést máshol, kinevettek, majd elszaladtak.
- Nem tudja merre? - faggattam szegényt.
- Nem. Annyit láttam, hogy kiszaladnak, de tovább semmit. - felelt.
- Rendben. Köszönöm, tanár úr.
Gyorsan megköszöntem kedvességét, majd kisétáltam a folyosóról. A női öltözőben is megnéztem őket, ott sem voltak. Átfésültem szinte az egész iskolát, de semmi. Nem voltak sehol. Jól tudtam, hogy elmentek. De ha elmentek, akkor is, már rég beszívva heverhetnek egymás karjában... Mély levegőt vettem, majd visszasiettem Loganhez. De meglepő látvány fogadott. Már ő sem volt ott...
Ahol ült, a helyén egy fehér papír volt. Odasétáltam, majd felvettem. A képen ő, és én voltunk, még mikor először összejöttünk. Boldogok voltunk. Minden gond, baj, vagy rosszindulatúság nélkül. Szerettük, ölelgettük egymást... A képet biztosan direkt hagyta itt. Soha nem hittem volna, hogy megtartja. Az enyém is megvolt még, valahol a szekrény mélyén. Megtartottam, mert szép emlék. De eltettem, hogy ne lássam mindenhol, hiszen fájó is. Leültem a földre... Gondolkozni kezdtem erősen...
Ez még csak az első nap, és még nincs vége... Már most elveszítettem a legjobb barátnőm, miközben kiderült, hogy drogozik valahol az exem testvérével, aki egy nagy nőfaló tahó. A másik barátnőmet otthagytam az ebédlőasztalnál egyedül, az exemet pedig itt, miközben láttam, mennyire összetört. Láttam, hogy szomorú. És még egy szóval be is vallottam neki, hogy szeretem. Tudtam, hogy nem fog rá visszaemlékezni, de akkor is rossz volt, mivel őszinte voltam, és tényleg fáj. Fáj, hogy szeretem. A kép pedig felhozta bennem az emlékeket. Hogy vele volt az első csókom. Az első bulim. A legtöbb kalandom. Hogy megismerhettem az igaz szerelmet. És ő volt az a férfi, aki tizennégy évesen elvette a szüzességem. És a legszebb, hogy semmit, de semmit nem bántam meg. próbáltam tagadni magamnak, de talán ha ismét át kellene élnem ezt, ugyanígy csinálnám. Annyi változással, hogy őt az életemben tartanám... Szemeimbe könnyek gyűltek, de sikerült vissza fojtanom, mielőtt elsírnám magam.
Egy ideig a képet bámultam, majd szépen a táskámba, egy könyvbe helyeztem, és haza indultam.
Az úton kiszellőztettem az agyam, de valahogy semmi nem lett se jobb, se tisztább. Folyton hívogattam Daisyt, és Logant is, de mind hiába, egyikőjük sem vette fel. Aggódtam mindkettőjükért. Mikor hazaértem, az édesanyám a nappaliban éppen takarítgatott.
- Diana, édesem. Jó hírem van. - mosolyogva üdvözölt.
- Végre, az már rám fér. - levetettem a kanapéra, ő pedig mellém ült.
- Claire, a húgod hazajön, már holnap reggel! Hétre megyek elé a reptérre. - mesélte boldog hangon.
- Az tök jó. Már hiányzott. - mosolyodtam rá, majd megöleltem, és felsétáltam a szobámba.
Claire White, az én drága húgom. Ő nem Tailor, mert más az édesapja mint nekem. De rendes testvérként tekintek rá. Együtt nőttünk fel, szeretjük egymást. Jó is vele, csak eléggé akaratos. Most a nyári szünet második felében az apjánál volt, Londonban. Tényleg hiányzott, de nem tudtam, mit tegyek. Elég bajom van így is Daisyvel, Chrissel, Logannel, nem kell az, hogy még ő is hozza a bajt. Pedig fogja, tudom. Tudom, hogy mennyire bajkeverő, ahogy azt is, hogy a legjobb barátnője Mona Morgen. Mona Loganék unokahúga. Claire is, és ő is benne vannak Loganék nagy bandájában, aminek szintén nem örülök. Az a banda egy bajkeverő bagázs. Tele sok drogos, piás tahóval, és hülye ribancokkal, akik unalmukat más srácok ágyában űzik. Claire tudom, hogy nem ilyen volt. Ő inkább divat tippeket adott onnan mindenkinek, ráadásul tudtam, hogy Ő is - szintén mint Daisy - halálosan szerelmes Chrisbe. Tudtam, hogy sok baj lesz vele. De ekkor megszólalt a csengő, én pedig lefutottam a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót.
- Ó, hali. - mosolyodtam rá az ajtóban álló Dorothyra.
- Szia. - láttam, hogy zavarban van. - Zavarlak?
- Nem, viccelsz? Én hívtalak. De gyere be. - nyitottam ki nagyobbra az ajtót, majd ő besétált. - Csak szerintem Crystal haragszik, Daisyt pedig nem tudom elérni, és féltem, hogy te se jössz el, hiszen még a címemet sem tudod. - ráztam meg a fejem.
- Nem is tudtam. De a szembe szomszédod vagyok, mint kiderült. Vittem ki a szemetet, és láttam mikor jöttél haza. Nem akartam idepofátlankodni, csak szólni, hogy... - itt megakadt, majd elmosolyodott. - Ebből jól nem jövök ki, nem tudom megfogalmazni.
- De én így is értem. - bólogattam nevetve.
Felsétáltunk a szobámba, ahol jól elbeszélgettünk. Kiderült, hogy a lány édesanyja Logan apjának az egyik aszisztense, amit csak ő is most tudott meg, így sokat beszélgettünk. Nagyon rendes, és vicces lány. Kedves, és jól el lehetett vele barátkozni. Elterelte a figyelmemet hirtelen minden rosszról, és csak löktük egymásnak a bolondságainkat, amitől egyre jobban éreztem magam, és megnyílhattam. Később jött egy SMS Crystaltól is: Egyáltalán nem haragszom, nem kellett volna a sok SMS. Csak nem tudtam tovább várni, ma viszont nem tudok menni. Holnap suliban tali! Pusz.
Ez is dobott a kedvemen, legalább nem haragszik. Dorothy elmesélte, eddig hány helyen járt, vagy milyen vicces, vagy ciki dolog történt vele, és én is meséltem neki ilyeneket. Jól elvoltunk, tudtam, jó barátnők leszünk. Később, már este felé kipakoltam az ágyra a táskámban lévő cuccaimat, a Logannel készült kép viszont kiesett...
- Logan? - vette fel a képet az ágyról.
- Igen. - mosolyogtam.
- Régen jártatok, ugye? És jól megvoltatok. - nézegette a képet.
- Jósnőnek készülsz? - nevettem, majd elvettem a képet.
- Nem, de jó megfigyelő vagyok. - nevetett ő is.
Pár percig ezután csöndben ültünk, én pedig a képet néztem, és szó szerint éreztem, ahogy elkomorodok.
- Gond van, igaz? - törte meg a csendet.
- Nem tudom merre van. Sem ő, sem Daisy... - letettem a képet az éjjeliszekrényemre, majd lenéztem a kezemre.
- Tudom, nem ismersz. De bennem bízhatsz.. Jól megőrzöm a titkokat. És talán tanácsot is adok. - mosolygott rám, és megfogta a kezeimet.
Felnéztem rá elmosolyodva. Éreztem, hogy ez a lány tényleg ilyen. Megbízható. Úgy éreztem, tényleg jó barátnő, már most. És azt is éreztem, hogy el kell neki mondanom, mert jobban érezném magam.
- Biztos érdekel? - közelebb ültem hozzá. - Nem fog tetszeni.
- Kitárom füleim, na mesélj. - nézett rám komolyan, de egy apró mosoly ott ült az arcán, ami bíztató volt.
- Én és Logan jártunk, két éve. Amikor megtetszettem neki, nem tudtam, miért... Akkor még eléggé duci voltam, az utáni nyáron adtam le jó pár felesleget. De megtetszettem neki. Sokat beszélgetünk az elején, ismerkedtünk...Később pedig összejöttünk. Nagyon boldog voltam, és éreztem, hogy ő is az. Kimutatta, hogy szeret. Vele volt az első csókom, sőt... le is feküdtünk... Folyton velem volt, bármit kértem, megtette. Kivéve egyetlen egy dolgot... Logan erősen nagy drogos volt, és piás. És egyiket sem sikerült letennie. És még a cigizés is ott volt. Én egyiket sem csináltam, soha. Még csak ki sem próbáltam. Ő viszont... Mindent, és még a mai napig is. Erről nem volt hajlandó lemondani. Nekem rossz volt, de egy ideig még bírtam. Egészen addig, míg az ideje nagy részét nem a bandájával töltötte, amibe kért, hogy száljak be. A bandások általában drogoztak, ittak, ribanckodtak, versenyeztek, és minden amit én nem akartak. Nekik minden nap buli. Vagy a suli közben, vagy utána. Engem viszont ez nem fogott meg. Még tűrtem... Aztán jött az apja. A rohadt üzleteivel. Bajba sodorta az egész családot. Egy szállítócége van, ami cigarettát szállít. Csakhogy nem mindig csak azt... És így mindenki veszélyben volt. Miután én, sőt, a családom majdnem miatta veszélybe került, elegem lett. Megmondtam Logannek, hogy vagy ez az élet, vagy a velem lévő. Tudott választani, de betartani nem... Így vége lett, kidobtam. Múlt évben új iskolát kezdtünk, más-más osztályban. Sokat láttam így is, de annyira nem zavart. Láttam, hogy más lányok mennyire nyomulnak rá, de próbáltam leplezni. Ha találkoztunk, mindig egymást szivattuk. Ez ment egy évig. Aztán most nyáron ismét nem láttam. Hiányzott, de jobb nem látni, mint mással látni... Ebben az évben viszont átjött az én osztályomba, és már első nap mindent felforgatott. A legjobb barátnőm valószínüleg épp drogosan fetreng valahol a bátyókájával, ő meg épp máshol drogozik. De persze egyik sem tudja felvenni a telefonját... És még ez a kép is... Nekem hagyta ott, de nem tudom, minek, mi jelentősége neki... - meséltem el mondandóm, majd ránéztem.
Szemei elkerekedve bámultak.
- Várj, sokk. - elvette a szekrényemről a poharát, amiben egy kis víz volt, majd gyorsan lehúzta, és megint rám nézett. - A barátnőddel semmit nem tudsz kezdeni, maximum későbbi fejmosás, de jó alaposan. Logannel pedig... Mikor mondta ki utoljára, hogy szeret...?
- Pont ma. Mielőtt otthagytam volna, bedrogozva. És azt válaszoltam, hogy én is. - hátradőltem az ágyon.
- Hát akkor angyalom ez így is van. - megveregette a térdem. - De akkor én a helyesbe újra kezdeném vele.
Később sokat beszélgettünk még, és jól esett. Kibeszéltem neki magamból az életem anélkül, hogy féltem volna, hogy elmondja másnak, vagy hasonló. Nem! Teljesen megbíztam benne. Nem tudom miért, de így volt. Ezt sugározta... Már este nyolc óra felé hazament, én pedig hamar lefeküdtem aludni.
Hirtelen a semmiből egy óceánt láttam magam előtt... Épp ment le a nap, én pedig mezit láb álltam a homokban, mikor valaki hátulról átkarolja a derekamat.
- Szeretlek, Diana Tailor. - suttogta a fülembe a szavakat, mikor megismertem a hangját, és hátra fordultam.
- Szeretlek, Logan McCarty. - átkaroltam a nyakát, majd mélyen a szemébe néztem, és megcsókoltam.
Ekkor viszont egy hatalmas sikítást hallottam. Tudtam, hogy a hang Daisyé... Elindultam... Futottam, Logan pedig utánam... Kerestem a hangot, de sehol nem találtam... Majd ismét meghallottuk. A hang egy ajtóhoz vezetet, aminek a sorszáma 666 volt. A kilincs felé nyúltam. Tudtam, hogy a sikítás onnan jön... Már beljebb toltam az ajtót... Sötét volt... A villany felkapcsolódott, majd a földön véres nyomok voltak, és ismét Daisy sikítását hallottam...
Ekkor kinyitottam a szemeimet, és felültem az ágyon. Folyt rólam a víz, meg voltam ijedve. Tudtam, hogy ez csak egy rossz álom, de szörnyű volt. Az órámra néztem, ami 3:35-öt mutatott. Kimásztam az ágyamból, és magamra kaptam egy ruhát. Lesétáltam az emeletről, majd elindultam ki az utcára... Egy darabig sétáltam, majd leértem a partra. Egy alak rajzolódott ki tőlem nem messze, én pedig felismertem őt.
- Logan... - kiáltottam oda, mire megfordult.
- Meg akartam őket keresni. De tudom, hogy késő... - felelte.
A drog kimen a szervezetéből. Odaszaladtam hozzá, és szorosan magamhoz öleltem.
- Köszönöm...
Szorosan magához ölelt, és láttam rajta, hogy tényleg kereste Daisyt...
Leültünk, majd elmeséltem neki az egész álmomat. Igen, mindent az elejétől, a végéig. Aztán elmondtam neki, hogy azért jöttem ide ilyen kora reggel, mert ki kellett szellőztetnem a fejemet. Kiderült, hogy ő is hasonlóként van itt, de ő eleve, aludni sem tudott. Elmondta, hogy szerinte Daisynek semmi baja, hiszel Chris lehet drogos, és tahó. De nem bántana soha, senkit. Mégis bennem volt az álmom, valamitől féltettem a barátnőmet. Sokáig beszélgettünk még, minden féle dolgokról, amihez persze hozzá került a múltunk is... De jó volt vele erről beszélni, mert megtudtam, hogy nem csak én érzem magam rosszul tőle, de ő is. Ami kicsit bíztató volt...
Később, már olyan öt fele hazakísért, de aludni nem tudtam, így behívtam magammal, és együtt TV-t néztünk. Mióta szakítottunk, azóta ez az első igazi, normális beszélgetésünk, vagy barátkénti együttlétünk. Igen, feltámadtak bennem az érzések, és szívesen a nyakába is ugrottam volna... De volt bennem tartás.
Reggel hat óra..
A konyhában éppen innivalót öntöttem, mikor meghallottam, hogy anyám jön le a lépcsőn.
- Diana, már ilyen korán? Izgatott vagy, mert jön a húgod, ugye? - megölelt, majd meglátta a két poharat előttem. - De aranyos vagy, még öntesz is innivalót.
Elvette, majd megitta, én pedig zavaromban elnevettem magam.
- Igen, nagyon izgatott vagyok. De azt.. nem neked öntöttem... - megfogtam a vállát, majd megfordítottam, hátha észreveszi a mögötte álló Logant.
Logan nevetett, majd anyám is zavarba jött, de ő is mosolygott.
- Logan... Téged is látni? - láttam, hogy most már kicsit elhúzta a száját. Sosem kedvelte...
- Igen, Mrs White... - felelte neki Logan. Láttam, hogy elég kínosan érzi magát, így valahogy meg kellett törnöm ezt a beszélgetést.
- Logan, nem úgy volt, hogy elmegyünk vásárolni, mire húgom hazaérne? - néztem rá nagy szemekkel, hátha leesik neki a megmentő akcióm.
- Nem. - rázta meg a fejét, majd hirtelen leesett neki. - Jajj, de, de. Hát hülye vagyok. De, így volt. Igen, így...
Anyám megrázta a fejét.
- Pénzetek is van? - nevette el magát.
- Van, de most megyünk. Puszi, sietünk haza. - adtam egy puszit édesanyám arcára, majd kitoltam az ajtón Logant, és elindultunk.
Szerencsére pénz tényleg volt nálam, és nem is vettem olyan sok dolgot, főleg inkább azt, amit Claire szeret. Azaz sok-sok sajtot...
Logan ismét hazakísért, de most megálltunk az ajtóban.
- Kezdem kínosan érezni magam... - bólintottam zavaromban.
- Miért is? - nevette el magát.
- Egész reggel oda ugrottál, ahova én mondtam. Nem is aludtál. Volt egy kínos beszélgetésed az anyámmal, és a húgomnak vásároltál velem együtt. Ezek mellett pedig mindjárt, egy óra múlva iskola. Most pedig el kéne menned, ami még cikibb, hiszen nem akarlak csak gy elküldeni, de tudjuk milyen a húgom, ha McCartyt lát... - hadartam el neki.
- Régen is egy őrült picsa voltál, nem változol... - láttam, hogy jót mulatott. Szívesen fejbevertem volna, de láttam, hogy viccelődik, így csak megöleltem.
- Suliba találkozunk, te... Barom. - mosolyogtam rá, majd bementem a házba.
Bent már hangos zene szólt, így felsétáltam az emeletre, és bekopogtattam a húgom ajtaján. Mikor kinyitotta, mosolygott rám, majd megölelt.
- Tesókám.
- Szia, Claire. - visszaöleltem, majd besétáltam a szobájába, és leültem az ágyára. - Hogy telt a vakációd?
- Nagyon jó volt. Kaptam rengeteg új, menő ruhát. Jártam koncertekre, hajókáztam, minden szép és jó, de már hiányzott New York. - ült le mellém.
- Kicsit úgy nézel ki, mint aki megkomolyodott. Ez amolyan, "a látszat néha csal"? - húztam fel szemöldököm.
- Azt mondtad mindig, hogy én vagyok rosszindulatú. Na most ki? - dőlt el az ágyon. - Tudsz valamit Christian McCartyról?
- Nem, semmit... - hazudtam neki. De tudtam, ha megtudja, hogy Daisyvel kézenfogva tűnt el, szétszedi a barátnőmet.
Tovább mesélt pár kalandjáról, majd mikor megláttam mennyi az idő, megszakítottam a beszélgetésünket.
- Suliba kell mennem. Te mikor jössz? - álltam fel az ágyáról.
- Holnap. Add át üdvözlésem Monának. - állt fel velem, majd gúnyosan megrázta a fejét.
Tudtam, ők mennyire nagy barátnők. De amennyire nagy barátnők, annyira szeretnek egymással rivalizálni is... Épp sétáltam volna ki a szobájából, mikor megláttam, hogy valami nincs vele rendben. Megfogta a hasát, majd a fejét, mint aki megszédül, és leül az ágyra.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle aggódóan.
- Persze. Tudod... Most értem haza egy pár órás repülőútról. Szerintem megviselt. - rázta meg fejét. - Ledőlök, és minden oké. Na, gyerünk. Menj suliba, jókislány.
Kihesegetett a szobájából, én pedig el is indultam az iskolába.
Igaza lehet... Jó pár órás út volt ez, és még csak tizenöt éves. Tényleg megviselhette.
Az iskolában most Daisy nem ült ott a lépcsőn, csak Crystal, aki a szokásos ölelésével köszöntött, mosolyogva.
- Crystal... Nem láttad esetleg mostanában Daisyt?
- De.. Az előbb ment be, kézen fogva Chris McCartyval. - felelte, majd az ajtóra mutatott.
- Köszi. Akkor... bemegyünk? - mosolyogtam rá, mire bólintott.
Nagy kő esett le a szívemről... Ha valami nem lenne vele rendben, nem jött volna be, és Crystal mondta volna.
Besétáltunk a terembe, ahol már szinte mindenki bent volt. Igen... Daisy, Logan, Chris, és Dorothy is... Leültem a helyemre, és szúrós tekintettel néztem barátnőmre. Tudta, miről lehet szó, mert lesütötte szemeit.
Az óra elkezdődött, történelem volt. Szokás szerint aludt a fele osztály. Ránéztem Dorothyra, aki éppen engem nézett. Rám mosolygott bíztatóan. Tudom, hogy ezt a Daisys ügyre értette. Ő megmondta, hogy minden rendben lesz, és igaza volt. Jobb kedvem is lett attól, hogy mosolygott, és tudtam, hogy megtartja a titkaimat.
Óra közben eszembe jutott, hogy drága barátnőm ismét le fog lépni, így inkább kitéptem a füzetemből egy cetlit, írtam rá egy üzenetet, majd átdobtam neki.
Az üzenetben ez állt:
Beszélnünk kell, a mostani szünetben. Ha el mersz tűnni, azt nagyon csúnyán McCartyn fogom leverni.
Mikor elolvasta, elmosolyodott, és rám nézett, aztán pedig beleegyezően bólintott.
Egy negyed óra múlva végre a csengő is megszólalt, én pedig szemmel tartottam őt. A szekrényünkhöz sétáltunk, majd összedugtuk a fejünket.
- Hol voltál tegnap, kivel, miért, meddig, és miért nem vetted fel a tetves telefonodat? - förmedtem rá egyből.
- Először is... Chrissel voltam, és a bandával. Hogy hol, gondolom tudod, a műhelyben. Egészen este 11-ig ott is voltam, majd elmentem haza, lefeküdni. A telefonomat hazavittem, és otthon is hagytam, mert tudom, hogy zaklattál volna, főleg ha megtudod hol vagyok. - válaszolta nyugodtan.
- Miért zaklattalak volna? Csak aggódtam! - értetlenkedtem. Ezért aggódtam érte egész álló nap?!
- Tudom mennyire a banda ellen vagy, tudom. De én nem. Én szeretem őket. - hangját kicsit feljebb emelte, és páran már ránk is néztek. Mikor ezt észrevette, elindult mellettem, én viszont elkaptam a kezét.
- Tudom, mit adott neked Chris az öltözőben... Használtad?
- Nem, nem vagyok hülye. Bár ha jól belegondolok... Mégsem annyira szar ötlet. - vonta meg a vállait idegesen, és kirántotta kezét.
Ott hagyott a folyosó közepén, majd megjelent Dorothy.
- Feszült vagy? Sok a gondod? Íme a megoldás! - nevette el magát, majd átkarolta kezemet, és elhúzott magával.
- Milyen megoldás? - mosolyogtam rá. Ettől a lánytól mindig jó kedvem lett...
- Csak gyere, elmegyünk valahová. - húzott magával jókedvűen, majd kiértünk az udvarra, és egészen a hátsó feléig vezetett, ahol nem jár senki, de a kertet jól belátni, és mindenhol fák, bokrok voltak.
- Ez a banda egyik régi helye... - néztem körül.
- Tegnap fedeztem fel én is, és elég nyugtató, nem? - mosolygott, majd leült egy ottani padra.
- De igen, az. Olyan rég voltam itt... Egy napja itt vagy, de már felfedezel mindent? - nevettem el magam, és leültem mellé.
- Beszéltem ezzel a Logan fiúval... - tépett le a fáról egy botot.
- És? Megrontott? Szólj, agyon csapom... - mosolyogtam rá.
- Neeeem. Rólad volt szó. - elkezdte a bottal piszkálni a padot, rajzolgatott rá.
- Rólam? - meglepetten bámultam rá.
- Igen. Tudod... Szerintem adnod kellene neki egy esélyt. Egy újat. Helyes srác, és igen, kicsit ijesztő... De nem rossz. - nevetett halkan, majd rám nézett. Láttam, hogy Logan nem manipulálta. Ő egy olyan lány, akit nem lehet. Aki őszinte és kedves.
Dorothy mondott pár érvet mellette, és szinte már meg is győzött... Rengeteget beszéltünk, még mikor a második óra elkezdődött, ott is folytattuk órán a beszélgetést, csak SMS-ben. Többet beszéltem vele két nap alatt, mint Daisyvel egész nyáron. Ennyi idő alatt nyíltam meg neki, dobta fel a kedvem, segített rajtam. Ő olyan volt, mint egy angyal, akit azért küldtek nekem, hogy legyen az életemben egy olyan barátnő, akire mindig számíthatok. Sok mindenről beszélgettünk, majd mikor már kezdtünk kifogyni a témákból, jött egy jó kérdés...
Kicsöngettek, mi pedig a szekrény előtt álltunk meg.
- És, tetszik valaki? - mosolyogtam rá ravaszul.
- Hát... - zavarában nekidőlt a szekrénynek...
- Igen, tehát, ki az? - bújtam oda hozzá, hogy ne kelljen hangosan kimondania.
- Ott az a srác, aki mindig Logannel lóg. Aaron... - lehajtotta a fejét, annyira zavarba jött szegény. De a mosolya nem szűnt meg.
- Aaron jó srác. Helyes, kedves. Igen, ő is tud kicsit bunkó lenni, és eléggé perverz... De te pont az esete vagy. - válaszoltam, mire nagyon hangosan felnevetett. - Ne nevess, esküszöm!
- Hurrá? - tette szája elé a kezét, hogy tompítsa nevetését.
- Össze kell vele téged hozni... Nagyon össze kell vele hozni. - dőltem a szekrénynek.
- Az eddig oké, és sok sikert hozzá, de most azt hiszem megyek, mert jön ott neked valamid... - mosolygott, majd fejével Loganre mutatott, aki épp felénk közelített. - Sok sikert. És amit beszéltünk... Mindenkinek jár!
Logan ahogyan egyre közelebb jött, egyre jobban meg voltam ijedve. Nem tőle féltem, csak attól, hogy mit akar mondani, vagy én mit reagálok bármire amit tesz, a Dorothyval való beszélgetés után...
- Beszélhetünk? - mosolygott rám kedvesen.
- Beszéljünk. - bólintottam.
- Itt, vagy... Máshol? - érdeklődött, én pedig nem válaszoltam neki, csak elindultam, ő pedig jött utánam.
Lesétáltunk az ebédlőbe, ahol ilyenkor még senki nem volt.
- Üres a hely, senki nem hall, senki nem lát, szóval? - fordultam felé, és neki dőltem egy asztalnak.
- Diana... - kezdte mondandóját, és egyre közelebb jött, majd megállt előttem. - Tudod, hogy nem tudok megváltozni, de ezek mellett azt is tudod, hogy szeretlek. Tudjuk mindketten, hogy egy tetü vagyok, egy drogos bunkó. De emlékszem, hogy tegnap azt mondtad szeretsz. Emlékszem. Aztán elmesélted az álmodat, amiben szintén ilyen volt... És olyan jól elvoltunk egész reggel. Jól éreztem magam, nagyon jól. És mindenkinek jár egy második esély... Talán nekem is...
- Igen, mindenkinek. Neked is jár. - feleltem, majd megöleltem.
- Tehát mi lenne ha... - kezdett mondatába, de én befejeztem.
- Igen, újra kezdhetnénk... - mosolyogtam rá, majd megcsókoltam...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok! :3
Először is... Köszönöm az előző részhez a véleményeket. *-* Nagyon jól estek! <3 És azt is, hogy szavaztatok! *-* Köszönöm.:$
Így próbáltam minnél hamarabb hozni a részt, és próbáltam hosszabbra. Rengeteg ötletem van a történettel kapcsolatban. Ez még az eleje, itt próbállak rávezetni titeket... De később izgisebb lesz, és próbáljatok minden részletre figyelni, mert itt vannak elrejtett kiskapuk...:$ Visszanéz a múltba, de ad valamit a jövőből is. ;) :3
Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek. *-*
Kérlek szavazzatok, ismét indítok két új szavazást oldalt, és itt allul a bejegyzés alatt is...:3 És még komit is nagyonnagyon várok...:$
*---*
DIANA. ~
Daisym, fantasztikus nap volt! Több ilyet! L.A. a mi helyünk! Imádlak szívem.
